Wybierz język:

Sütiszabályzat

Mi a Reckitt Benckiser csoport, azaz ezen Oldal üzemeltetője sütiket, és egyéb hasonló technológiákat használunk ahhoz, hogy a látogatóinktól bizonyos adatokat gyűjtsünk össze. Ebben a sütikre vonatkozó irányelvben elmagyarázzuk, hogy hogyan használjuk fel a saját, és harmadik fél sütiket, akkor amikor éppen a weboldalunkon, a mobil alkalmazásunkon, vagy ehhez hasonló eszközön böngészik, ebbe beleértve az aloldalakat, az online boltokat, valamint egyéb más funkciókat is (általánosságban erre mint az “Oldal” irányelve hivatkozunk).

Jelenleg a jól ismert közösségi média oldalakon is jelen vagyunk, azaz az olyan közösségi média hálózatokon, mint például a Facebook, az Instagram, és a Twitter. Kérjük, hogy látogasson el ezekre a weboldalakra, azért, hogy megismerje azok adatvédelmi nyilatkozatait, valamint a közösségi tagok számára elérhető adatvédelmi és marketing szabályozásokat, mivel ezen közösségi média platformok működését nem mi irányítjuk.

Amennyiben az Oldalunkon a közösségi média platformról származó harmadik feles sütiket használunk üzleti célokra, akkor részletesen le fogjuk írni az ilyen süti irányelvek használatát.

A sütik használatát ezen Oldal által a Süti Beleegyező Portálunkon keresztül, vagy pedig a böngészőjének beállításával szabályozhatja. A további információkért kérjük, hogy kattintson az alábbi “Hogyan állíthatja be a sütiket?” részre.

Részek

Mik azok a sütik?

Az Ön által felkeresett legtöbb weboldalhoz hasonlóan, az Oldalaink is sütiket, valamint egyéb ehhez hasonló, az alábbiakban ismertetett technológiákat használnak (ebben az irányelvben “sütiknek”nevezzük őket), ahogy az a “Hogyan használjuk a sütiket” részben leírásra került.

Sütik
A sütik weboldalba ágyazott szöveg fájlok, amelyek kis mennyiségű adatot tartalmaznak, és amelyek a készülékére kerülnek letöltésre, ha ellátogat egy Oldalra, vagy ha azok egy weboldalba be vannak ágyazva. A sütik visszaküldhetőek az eredeti Oldalra, minden további látogatás esetén, vagy pedig egy olyan másik Oldalra, amely felismeri a sütiket. A sütik azért hasznosak, mivel lehetővé teszik egy Oldal számára egy adott felhasználó eszközét, és ezáltal egy bizonyos ideig emlékezni tudjon az Ön műveleteire, és beállításaira (ilyenek például a bejelentkezési adatok, a nyelv, a betű méret, és egyéb más megjelenítési beállítások).
Ahol erre lehetőség van, ott biztonsági intézkedések kerülnek meghozásra, ezzel megakadályozva a sütijeinket, és a hasonló technológiákhoz való illetéktelen hozzáférést. Egy egyedi azonosító biztosítja azt, hogy csak mi és/vagy csak a jogosultsággal rendelkező szolgáltatóink férhessenek hozzá a süti adatokhoz.

Webes nyomjelzők
A webes nyomjelzők (más néven ezeket internetes címkéknek, képpontcímkéknek, és tiszta GIF-eknek nevezzük) általában olyan átlátszó grafikus képek, amelyek egy adott oldalon, vagy emailben kerültek elhelyezésre. A webes nyomjelzők sütikkel együtt kerülnek használatra, azért hogy többet tudjanak meg a látogatók interakcióiról, megjegyezzék a látogató Oldalunkon való mozgását, hogy szegmens kategóriák és viselkedési minták kerüljenek létrehozásra, vagy pedig célzott hirdetések kerüljenek biztosításra. Mi (vagy pedig az általunk felkért harmadik felek) nyomjelzőket használ(unk)/(nak) az olyan adatok megszerzéséhez, mint például annak a számítógépnek az IP címe amely letöltötte a nyomjelzőkön megjelenő oldalt, vagy annak az oldalnak az URL-jét, amely megjelenik a nyomjelzőn, jelzi továbbá azt az időtartamot amely az oldal megtekintésére került fordításra, valamint az oldal megtekintéséhez használt böngésző típusát.

IP címek és URL-ek
Az IP cím egy olyan egyedi azonosító, amely adott elektronikus készülékeket használ az interneten egymással történő azonosításra és kommunikációra. Akkor amikor ellátogat az Oldalunkra, akkor mi (vagy az általunk felkért harmadik felek) egy webes nyomjelző segítségével esetlegesen beazonosítjuk azon készülékének IP címét, amellyel az internetre csatlakozott.
Mi (vagy az általunk felkért harmadik felek) csak az IP cím kitakart részt használjuk a készülék szélesebb körű fizikai helyének meghatározásához, így az Ön pontos helyét nem tudjuk beazonosítani. Ez segít meghatározni hogy mely földrajzi régiókból (pl. város, tartomány, régió, mint például Slough, Egyesült Királyság) érkeznek látogatók az Oldalunkra, így jobban testre tudjuk szabni az Oldalunk bemutatását, növelhetjük a látogatásai számát, valamint személyre szabhatjuk a marketing tartalmat. Ha hirdetési célok miatt meg szeretnénk szerezni az Ön pontos tartózkodási helyét, akkor ehhez először megkérjük az Ön belegyezését.
Az URL (azaz az egységes forráshely-meghatározó) minden egyes internetes címhez tartozó egyedi azonosító vagy forráshely meghatározó, amely tulajdonképpen az Ön által meglátogatott weboldal címe. Ezeket az információkat arra használjuk fel, hogy megnézzük, hogy milyen oldalakat, és lapokat látogatott meg, azért hogy ezáltal jobban tudjuk az Oldalunk megfelelő helyére navigálni.

Készülék Azonosítók
A Készülék Azonosítók olyan megkülönböztető számok, amelyek egy okos telefonhoz, vagy ahhoz hasonló kézi eszközhöz kapcsolódnak ott, ahol az internet elérhető. Ugyanolyan célból használunk készülék Azonosítókat, mint amilyen célból sütiket használunk, ahogy az ebben az irányelvben részletezésre került.

Készülék ujjlenyomat
A készülék ujjlenyomat egy adott készülék tulajdonságainak kombinálásra kerül használatra, ilyen pl. az operációs rendszer, a használt böngésző típusa, és verziója, a nyelvi beállítások, és az IP címek, stb., amelyek együttesen kerülnek felhasználásra az egyedi eszközök használatára. Az ujjlenyomat ugyanolyan célra kerül felhasználásra, mint a sütik.

Hogyan használjuk a sütiket?

Különféle típusú sütiket használunk az Oldalunkon, az alábbiakban meghatározott különféle célokra.

Ezen sütik egy részét mi, másik részét pedig más harmadik felek helyezik el (pl. közösségi média platform, hirdetők és elemzés szolgáltatók, stb.).

Az Ön által használt böngészőben, valamint a Süti Belegyező Portálunkon további információkat találhat az ezen az Oldalon történő, egyedi használatú, valamint a harmadik feles sütikről.

Szükséges sütik - Ezek a sütik az Oldalunk üzemeléséhez szükségesek, az Oldal alapvető funkcióinak engedélyezéséhez, ezzel biztosítva az Oldal biztonságát, és a hálózat kezelését. Ezeket néha “feltétlenül szükséges” vagy “alapvető” sütiknek nevezzük.,. Ezen sütik nélkül az Oldal nem tud megfelelően működni. Ezek közé tartoznak például az olyan sütik, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy visszaemlékezzünk az Ön süti belegyezési beállításaira, és hogy kiegyensúlyozhassuk a hálózati terhelést, ezzel lehetővé téve az Ön számára az Oldalunk titkosított részeire való belépést, hogy hozzáférhessen a felhasználói fiókokhoz, vagy az online formanyomtatványokhoz, használni tudja a bevásároló kosarat, e-számlázi szolgáltatásokat alkalmazhasson, és hogy vásárlási utalványokat tölthessen le.

Működési és elemzői sütik - Ezek a sütik vagy a működéshez, vagy az elemzéshez kapcsolódnak. Ezek a sütik a jobb működés elősegítéségre, a böngészési élmény fokozására, és személyre szabására, valamint az Oldal forgalmának és használatának elemzésére használatosak.

Az elemzői sütik lehetővé teszik a számunkra a látogatóink számának azonosítását, és számlálást, valamint annak nyomonkövetését, hogy a látogatók hogyan mozognak az Oldalunkon. Ezek segítik annak megértését, és felmérést, hogy hogyan használja az Oldalunkat, lehetővé téve számunkra, hogy az Oldal látogatóiról statisztikákat gyűjtsünk a jobb értelmezéshez, illetve ahhoz hogy javítsuk az Oldalunk működését, például hogy biztosítani tudjuk azt, hogy könnyen megtalálhassa azokat a dolgokat, amiket éppen keres. Az elemzői sütik lehetővé teszik számunkra az új Oldal tartalom, funkciók valamint interakciók tesztelését, ezáltal fokozhatjuk az Oldal használatához kapcsolódó élményt, és az egész megjelenést.

A működési sütiket az Oldalunkon elvégezhető tevékenységek számának növelésére használjuk. Erre egy példa az, hogy ez segít nekünk a jobb, és a testre szabott felhasználói élmény tesztelésében, valamint a jobb Oldal megtervezésében, mind az elrendezést, mind pedig a tartalmat illetően, továbbá segít visszaemlékezni nekünk arra, hogy Ön épp melyik munkamenetet használta az Oldalunkon. Mindez lehetővé teszi, hogy tovább bővítsük, és hogy személyre szabjuk a tartalmainkat, hogy Önt pl. a saját nevén köszönthessük, és hogy vissza tudjunk emlékezni az Ön által használt beállításokra (például az Ön által használt nyelvre vagy régióra).

Ezenfelül bizonyos harmadik felektől származó sütikre van ahhoz szükség, hogy némely az Oldalba beágyazott funkció működni tudjon. Ezeket a sütiket a harmadik felek csak akkor használják, ha Ön adott Oldal funkciókat használ. Feltéve, hogy az országában a belegyezésére van szükség, az Oldalunk minden egyes helyén ahol erre szükség van, valamint a készülékére sütik kerülnek elhelyezésre a kapcsolódó harmadik fél által, és ha az adott funkcióra kattint, akkor Ön ezzel a belegyezését adja ahhoz, hogy a harmadik fél beállítsa a sütiket.. Ha nem engedélyezi ezeket a sütiket, akkor előfordulhat, hogy nem fogja tudni az adott funkciót használni. Ezek a sütik a Süti Belegyező Portálunkon keresztül nem állíthatóak be, viszont az alább részletezett módon a böngésző beállításain keresztül letilthatóak, és törölhetőek.

A sütik ilyen módon történő felhasználására példa az Oldalon való YouTube használat a videók megtekintéséhez, amikor is a YouTube sütiket fog beállítani a készülékén, mihelyt a YouTube videólejátszására kattint. Kérjük tartsa szem előtt, hogy a YouTube videók Oldalunkon való lejátszásához előnyben részesítjük a „bővített privát mód” használatát, ezzel megakadályozva azt, hogy a sütik olyan beállításokat mentsenek el, amelyekkel nyomon követik a megtekintési magatartást, és hogy a YouTube személyes azonosítható süti adatokat tároljon Önnel kapcsolatosan.

Ehhez hasonló módon az Oldalunk tartalmazhat néhány közösségi megosztó funkciót, ilyen például a Facebook “Kedvelés” gombja, a Twitter “Közzététel” gombja, vagy pedig a LinkedIn “Megosztás” gombja, amely lehetővé teszi,, hogy a közösségi hálózatokon oldalakat osszon meg, megjegyzéseket tegyen közzé, stb. Ezek a funkciók esetlegesen összegyűjtik az IP címét, illetve azt hogy mely lapra lépett át az Oldalunkról, továbbá beállíthat sütiket, vagy pedig hasonló technológiákat is alkalmazhat a funkció megfelelő működéséhez. Ezek a harmadik felek csak akkor helyeznek el sütiket, ha Ön az adott Oldal bizonyos funkcióit használja. Viszont nem tudjuk ellenőrizni azt, hogy ezek a közösségi oldalak hogyan gyűjtik össze, és használják fel az Ön személyes adatait, mivel azokra a közösségi hálózat adatvédelmi irányelvei vonatkoznak (a kapcsolódó adatvédelmi irányelveket megtalálhatja a közösségi hálózat weboldalán, vagy a Süti Belegyező Portál hivatkozásain keresztül)

Reklám sütik - Ezek a sütik a termékeink, márkáink, vagy a szolgáltatásaink reklámozásához használatosak, például, hogy olyan hirdetéseket jeleníthessünk meg az Ön számára, amelyek az online tevékenysége alapján a lehető leginkább kapcsolódnak az érdeklődési köréhez (más néven személyre szabott vagy érdeklődés alapú hirdetések), valamint hogy megakadályozzák ugyanazon hirdetések folyamatosan történő újra és újra való megjelenését.

Az ebbe a kategóriába tartozó sütik lehetővé teszik számunkra, hogy információkat gyűjtsünk össze az Ön által látogatott oldalakról, rögzítsük azt, hogy mely oldalakra látogatott el, illetve hogy az Ön által követett hivatkozásokat és márkával kapcsolatos emaileket megtekintette-e, és hogy az emailekben lévő hivatkozásokra kattintott-e, amellyel a teljes számítógépén, a mobil készülékén, vagy egyéb használt eszközén fogjuk tudni követni az online tevékenységeit, beleértve ebbe az Ön által használt mobil alkalmazásokat is.

Ezeket az információkat arra fogjuk felhasználni, hogy megjósoljuk, hogy esetlegesen mely termékek, vagy márkák fogják Önt leginkább érdekelni, illetve hogy az Oldalunkat, és az azon valamint egyéb más oldalakon megjelenített reklámokat a lehető legrelevánsabbá tegyük az Ön számára.

Az ebbe a kategóriába tartozó sütiket arra is használjuk, hogy el tudjuk Önt helyezni egy olyan fogyasztói csoportba, ahol a hasonló érdeklődési körrel rendelkezők vannak (pl. életkor, nem, érdeklődési kategória) (más néven a “közönség”). Általában ez a folyamat nem követeli azt meg, hogy az adott egyén teljeskörűen beazonosítható legyen, a lényeg csak az, hogy aki a böngészőjét használja az érdeklődést mutasson egy termék iránt. Mindehhez egyéb más adatokat is hozzáadhatunk, mint például az Ön által az online boltban vásárolt termékek adatait, vagy azokat az információkat amelyeket közvetlenül Ön ad meg nekünk akkor amikor az Oldalainkon létrehoz egy fiókot, vagy információkat szolgáltat a böngészési előzményeiről.

A reklám sütik használatával a következőket tehetjük meg:

  • megismerhetjük a hasonlóan eljáró fogyasztói csoportokhoz tartozó trendeket, szokásokat, vagy jellemzőket;
  • személyre szabott reklámokat jeleníthetünk meg az Oldalaink valamint akkor amikor más oldalakra látogat el;
  • találhatunk más olyan személyeket, akiknek hasonló az érdeklődési körük, a tulajdonságaik, vagy a viselkedésük, így azokat csoportba sorolva több potenciális ügyfelet érhetünk el, ha releváns reklámot mutatunk be nekik.

Együttműködünk olyan harmadik feles szolgáltatókkal (pl. Google, Facebook, Amazon, stb.) akik esetlegesen sütiket, webes nyomjelzőket, és egyéb más tárolási technikákat használnak az Oldalunkról való adatok összegyűjtéséhez, vagy megkapásához. Ezek a harmadik felek ezeket az adatokat arra használják, hogy segítsenek nekünk a fent részletezett reklámozásban, beleértve a cél-hirdetéseket, az általunk nyújtott felmérési szolgáltatásokat, illetve jelentések biztosítását az Oldalainkon, vagy más internetes oldalakon futó reklám kampányok sikeréről.

Ha kikapcsolja ezeket a sütiket, akkor kevesebb célirányú, érdeklődés alapú reklámot fog látni; ez azonban nem azt jelenti, hogy semmilyen hirdetést sem fog látni. Ha le is iratkozik az érdeklődés alapú reklámok kapásáról, akkor is látni fog a termékeinkkel, vagy márkáinkkal kapcsolatos reklámokat, aszerint, hogy milyen oldalakat látogatott meg (ezeket “kontextuális hirdetéseknek” nevezzük).

Ha további információkat szeretne megtudni az érdeklődés alapú, és az eszköz összekapcsolású reklámokról, akkor kérjük, hogy látogasson el aNetwork Advertising Initiative weboldalra a következő linken keresztül https://www.networkadvertising.org/understanding-online-advertising/.

Általánosságban elmondható, hogy amikor harmadik felekkel adatokat osztunk meg az Oldalunk Ön általi használati szokásairól akkor azoknak semmilyen az Oldalunkon használt sütiken keresztül megszerzett személyes azonosító adatot sem továbbítunk.

Arról, hogy hogyan dolgozzuk fel a személyes adatait az Adatvédelmi Nyilatkozatban találhat tájékoztatót.

Hogyan állíthatja be a sütiket?

Feliratkozási modell: Az Európai Gazdasági Térségben és az Egyesült Királyságban: kivételt képez ez alól az, amit az alkalmazandó jogszabályok megengednek, azaz sütiket helyezünk el, azt követően, hogy az oldalon először megjelenő süti-sávon, vagy a Süti Belegyező Portálon keresztül megkaptuk Öntől a belegyezést ehhez, azok folyamatosan elérhetőek lesznek az Oldalon vagy böngésző beállításokon keresztül (a további részleteket lásd alább). Kérjük tartsa szem előtt, hogy bizonyos, az Oldalba beágyazott funkciók működéséhez harmadik felek sütijeit kell beállítani. Ezek a sütik csak akkor kerülnek beállításra, ha azt a bizonyos funkciót használni fogja. Az Oldalunk minden egyes helyén ahol erre szükség van, valamint a készülékére sütik kerülnek elhelyezésre a kapcsolódó harmadik fél által, és ha az adott funkcióra kattint, akkor Ön ezzel a belegyezését adja ahhoz, hogy a harmadik fél beállítsa a sütiket.

Leiratkozási modell: Az Európai Gazdasági Térség országain, vagy az Egyesült Királyságon kívül: kivételt képeznek ez alól azok az esetek, amelyeket az Ön országában alkalmazandó törvény tiltja, sütiket helyezünk el, akkor amikor Ön felkeresi az Oldalunkat, viszont bármikor leiratkozhat a sütik használatáról a Süti Belegyező Portálon, vagy a böngészőjének beállításain keresztül (a további részleteket lásd alább).

Süti Belegyező Portál: Az Oldalunkon van egy olyan eszköz, amelyre “Süti Beleegyező Portálként” hivatkozunk). A sütikre vonatkozó beállításait (ez alól kivételt képeznek a feltétlenül szükséges sütik, beleértve azokat is, amelyek a kommunikáció továbbításához, és az Oldal megfelelő működéséhez szükségesek) bármikor megváltoztathatja azzal, hogy a Süti Belegyező Portál gombjaira kattint. A Süti Belegyező Portált meg fogja találni az Oldalon bármikor, amikor ellátogat oda; viszont fenn állhatnak olyan körülmények amikor az nem érhető el (pl. leállás, hiba, nem engedélyezi a Javascript használatát, stb.). Ebben az esetben az alább leírt módon módosíthatja a böngészőjében a süti beállításokat.

Az Ön böngészője: YA böngésző beállításainak módosításával változtathatja a süti beállításokat is. A webböngészők többsége elfogadja a sütiket, viszont az új sütik elutasításához, a meglévők letiltásához módosíthatja a web böngésző beállításait, vagy pedig egyszerűen tájékoztatást fogunk küldeni Önnek arról, amikor új sütik kerülnek a készülékére elhelyezésre. Ehhez kövesse a böngészőjében lévő utasításokat (amelyek általában a “Súgó”, “Eszközök”, “Beállítások” vagy “Szerkesztés” opción keresztül érhetőek el). Ezenkívül bizonyos harmadik felek további leiratkozási böngésző bővítményekkel rendelkeznek, amelyeket az adott böngészőben engedélyezhet, ilyen például a Google Elemzésével kapcsolatos Google bővítmény https://tools.google.com/dlpage/gaoptout/.

Az Ön mobiltelefonja: A mobiltelefonjára, vagy az ehhez hasonló készülékére érkező érdeklődés alapú reklámok fogadást úgy módosíthatja, hogy a “Beállítások” menüben feliratkozik azokra, vagy pedig leiratkozik azokról. (Például iOS rendszer esetén: látogasson el a Beállítások - Adatvédelem - Reklámok - Reklám követés korlátozása opcióhoz. Ehhez hasonlóan Android készülék esetén: látogasson el a Beállítások - Google - Reklámok - Érdeklődés alapú reklám követésről való leiratkozás opcióhoz.)

Kérjük tartsa szem előtt, hogy a fentiekben részletezett leiratkozások csak arra az adott böngészőre, vagy készülékre érvényesek, amelyekről a lemondást kezdeményezte, valamint, ezért minden böngészőjén, és készülékén külön le kell majd iratkoznia.

Ezenkívül a sütik, vagy a süti kategória letiltásával nem kerülnek a készülékéről törlésre a sütik; azt saját magának kell elvégeznie a böngészőjében. Kérjük, hogy tartsa szem előtt, hogy ha úgy dönt, hogy az összes sütit törli, akkor a ”sütiről való leiratkozás” is törlésre kerül, így ha bizonyos kategóriákba tartozó sütiket nem kíván megkapni, akkor ismét le kell majd iratkoznia.

Látogasson el http://www.attacat.co.uk/resources/cookies/how-to-ban vagy pedig a NAI` weboldalára, https://www.networkadvertising.org/understanding-online-advertising/what-are-my-options ahol a sütik kezelésével kapcsolatosan további információkat szerezhet.

Mennyi ideig érvényesek a sütik?

Az Oldalainkon használt sütiket legfeljebb 13 hónapig tároljuk. A munkamenethez kapcsolódó sütik az Oldalunk használatának befejezése után azonnal lejárnak.

Változások a sütik használatával kapcsolatosan

A sütik általunk való használatával kapcsolatos módosítást a Süti Belegyező Portálunkon fogjuk megosztani.

Amennyiben szükséges, akkor ezeket a módosításokat időről-időre a sütikre vonatkozó irányelvben is közzétesszük, és frissítjük. Amennyiben jelentős változásokat eszközlünk a sütikre vonatkozó irányelvünkben, akkor megtesszük a szükséges lépéseket azzal kapcsolatosan, hogy megfelelően tájékoztassuk Önt. Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizze, hogy az Oldalon elérhető sütikre vonatkozó irányelv legfrissebb változatát elolvasta-e.

Hogyan léphet velünk kapcsolatba?

Ha ezzel a tájékoztatóval kapcsolatosan, vagy a sütik használatát illetően bármiféle kérdése van, akkor kérjük hogy vegye fel velünk a kapcsolatot:
PrivacyOffice@rb.com.
Írhat is nekünk a következő címre:
RB Global Privacy Office,
Turner House, 103-105 Bath Road
Slough
SL1 3UH
Legutóbbi frissítés: 2020.április 9.